Good Bye, My Princess (Dong Gong, Goodbye My Princess, Eastern Palace, Princess In The ) sorozat

A történet Xiaofeng, Nyugat-Liang hercegnője körül forog, akit politikai célból a Li dinasztia trónörökösének szántak.
A trónörököst viszont leánykérőbe menet kíséretével együtt lemészárolják. A gyilkosságot csupán a vele utazó Chengyin herceg éli túl. Őt pedig nem más menti meg, mint a házasság elől éppen szökésben lévő hercegnő.
A herceg teakereskedőnek hazudja magát, és megpróbálja elnyerni a lány bizalmát, azt feltételezve, hogy az orgyilkosság mögött a hercegnő nagyapjának emberei állnak. Segítségével megpróbál bejutnia Dan Chik főhadiszállására, részben, hogy bosszút álljon bátyjáért, másrészt hogy ezzel háborús érdemeket szerezve koronaherceggé válhasson. Közben azonban a fiatalok egymásba szeretnek.
Csakhogy addigra már elindul a lavina, maga alá temetve a dan chik törzsét. Mikor a hercegnő felfedezi az igazságot Chengyin szerepéről, beleugrik a felejtés folyójába, hogy mindent elfelejtsen. A herceg pedig követi példáját.
Néhány hónappal később a két királyság mégiscsak nyélbe üti a házasságot. Ugyanakkor a két fiatal nem emlékszik semmire korábbi kapcsolatukból. Így tiszta lappal indulnak. Vajon azzal, hogy második esélyt kapnak, sikerül-e megfordítaniuk a végzetüket?


imdb link Időtartam 45 perc Megjelenés éve 2019

A sorozat fordítása Mara érdeme.

Cimkék: Dráma | Kínai | Romantikus |