Hidan no Aria (Aria the Scarlet Ammo) sorozat

A egyik főszereplőnk Tooyama Kinji, aki a Tokyo Butei iskola másodéves tanulója. Érdemes pár szót ejteni erről az iskoláról, hiszen nem teljesen hétköznapi. Ezt már talán az iskola azon szabályzata is tükrözi, miszerint minden tanulónak kötelessége felszerelnie magát lőfegyverrel, és valamilyen szúró/vágó fegyverrel. Nos igen, jól gondolod, ebben az iskolában nem a hétköznapi dolgokra tanítják a diákokat. Úgynevezett "Butei"-nek képzik őket, ami lényegében egy jól képzett zsoldosra hasonlít.
A második iskolaév első napjának reggelén járunk, Kinji éppen alszik még, mikor is valaki csönget. Shirayuki Hotogi az, Kinji gyerekkori barátja, aki azért jött, hogy felkeltse a fiút, megreggeliztesse, és még ki is akar takarítani és elmosni, de a fiú ezt már nem hagyja, és azt mondja, menjen előre. Így már gondolhatjátok, milyen is ez az egyoldalú kapcsolat. Ezek után Kinji elindul a biciklijével az iskolába, mivel lekéste a 7:58-as buszt. Tekerés közben üldözőbe veszi egy uzi-val felszerelt "Two Wheel Stand Up Electric Scooter", de hívjuk csak úgy ahogy a sorozatban, vagyis "kétkerekű izének". Szóval üldözőbe veszi és közli vele, hogy egy bomba van a biciklijére szerelve, és ha megáll vagy csökkenti a sebességét, felrobban. Mikor már alig bírja a tekerést, feltűnik egy lány, aki a tetőről ugrik le egy ejtőernyővel, hogy segítsen neki. Miután szétlövi a "kétkerekű izét", lekapja a fiút a bicajról, és az ejtőernyővel belezuhannak egy tornaszertárba.

  • Rendező
  • Író

imdb link Port.hu link Időtartam 25 perc Megjelenés éve 2011

Cimkék: Akció | Animációs | Anime | Fantasy | Japán | Kaland | Sci-Fi | Vígjáték |