Big sorozat

Három főhősünk egy középiskolás fiú, egy tanárnő és egy orvos, kiknek az élete teljesen összegabalyodik. Kil Da Ran egy fiatal, középiskolai tanárnő, aki épp az esküvőjére készül Seo Yoon Jae doktorral, mikor egy buszon összetalálkozik az Amerikából hazatérő, új tanítványával, Kang Kyung Joon-nal. Ezen az esős napon kezdődik minden, s egy végzetes baleset teszi visszafordíthatatlanná az eseményeket. A véletlen úgy hozza, hogy Kang Kyung Joon és a doktor egy baleset következtében egyszerre zuhannak a tengerbe, s a fiú kómába zuhan, a doktor pedig meghal - legalábbis úgy hiszik, míg saját lábán ki nem sétál a boncteremből. Kil Da Ran már épp megkönnyebbülne, hogy vőlegénye ép bőrrel megúszta, mikor rá kell döbbennie, hogy a két férfi lelke megcserélődött, azaz jövendőbelijének testében a tanítványa van. Míg a doki lelke (a diák testében) továbbra is kómában van, ketten próbálnak kiutat találni ebből a szorult helyzetből. Közben családi titkokra derül fény, előkerül Kang Kyung Joon minden lében kanál exbarátnője is, s a sok vicces és olykor drámai szituáció egyre közelebb hozza a hirtelenjében 30 éves testbe rekedt diákot és a párját veszített tanárnőt. Kil Da Ran ugyanis bár naponta láthatja vőlegényét, de akivel ezentúl meg kell osztania gondjait, életét, az valójában a diák Kang Kyung Joon, aki egyre jobban belehabarodik tanárnőjébe.


imdb link Port.hu link Időtartam 0 perc Megjelenés éve 2012

Fordítók: May és Minomiwoo
https://dreamcoffeehouse.wordpress.com/
http://jangmi-tokkis.gportal.hu/

Cimkék: Dráma | Fantasy | Koreai | Romantikus | Vígjáték |